Skip to content

Induri

a tartalmas és informális magazin

Menu
  • Főoldal
  • Kapcsolat
Menu

Szükséges lesz a ruhajavítás a jövőben?

Posted on 2012-05-30
Ruhajavítás

A régi korok mesterségei kihalni látszanak, de ez természetesen nem minden esetben igaz. Bizonyos szakmák kapcsán feltevődik az emberekben a kérdés, hogy vajon szükség lesz-e rájuk a jövőben is. Véleményem szerint a ruhajavítás kifejezetten fontos és nélkülözhetetlen ezért mindig lesz kereslet erre a tevékenységre, azonban az is valószínű, hogy jóval kevesebb ember fogja a ruháit megjavíttatni. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert jobban szeretünk valamit megvenni, használni egy kicsit, majd amikor úgy gondoljuk, hogy az a tárgy, amit megvettünk unalmassá kezd válni, inkább kidobjuk. Ez természetesen nem csak a ruhákra jellemző, hanem bármi másra is. Ha szemügyre vesszük az elektronikai eszközök piacát, nagyon könnyedén észrevehetjük, hogy az újabb modellek egyszerűen lesöprik a régieket a piacról és természetesen az újakat is a még újabbak. Ez a fogyasztói társadalmunk valós következménye és éppen ez miatt dobjuk ki az elhasználtnak és divatjamúltnak vélt dolgainkat. Tehát bizonyos dolgoktól megválunk anélkül, hogy bármi bajuk lenne, mert egyszerűen már kimentek a divatból. Ha ez így van, akkor most gondoljunk bele abba, hogy mit teszünk abban az esetben, amikor egy használati tárgyunk elromlik, vagy elszakad. Itt még inkább természetesnek érezzük azt a kényszert, hogy ki kell a tárgyat hajítanunk az ablakon, és mihamarabb vásárolnunk kell helyette egy másikat. Ez a ruhákra sajnos többszörösen is igaz, azonban nem ártana, ha egy kicsit jobban megbecsülnénk a dolgainkat, és ha meghibásodás esetén elvinnénk őket megjavíttatni…

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2025 Induri | Design: Newspaperly WordPress Theme