A Kódjátszma film
A Kódjátszma film

Alan Turing brit matematikus volt és egy rendkívüli zseni, aki tudásának köszönhetően, feltörte a holtbiztosnak hitt német kódnyelvet, az Enigmát. Az állítások szerint évekkel, ezen tettével megrövidítette a második világháborút.

A Kódjátszma címmel ellátott film tulajdonképpen az életéről szól, tehát igaz történet alapján íródott. Sokan még ma is úgy jellemzik, hogy „Az ember, aki egy személyben vetett véget a második világháborúnak”. Ennek hallatán tekintéllyel kellene rá emlékezni, hiszen tudásának köszönhetően, emberek életét mentette meg.

A film is azért készült, hogy mindenkihez eljusson, ki is ez a kivételes hős. Mint kiderült, Turing homoszexuális volt, ebből adódóan nem volt könnyű élete, a filmben is a briliáns elmét olykor zaklatott és gúnyos viselkedéssel próbálták megtestesíteni.

A Kódjátszma olyan történetet próbál a filmvásznon megjeleníteni, amit az egész világnak illene tudnia. Egy hős, aki minden tudását összeszedve megmentette milliók életét, ezzel híres szimbólum lett és örökre a történelembe írta magát.