Fültok
Fültok

Amennyiben figyelmen kívül hagyja a zajvédelmi előírásokat, akár maradandó károsodásokkal is számolnia kell. Sőt, nemcsak hallási problémák jelentkezhetnek, hanem növekvő pulzusszám, fáradtság, de az emelkedő vérnyomás is a gondra utalhat. A speciálisan kialakított fültok használata által mindez elkerülhető és megelőzhető. Ehhez azonban ismerni kell azokat a feltételeket, amelyek befolyásolják a hallás állapotát. Tehát, aki például körfűrésszel dolgozik, az a fültok használata nélkül körülbelül 15 percig van biztonságban, utána már a halláskárosodás veszélyével kell számolnia.

Szintén ez a helyzet a vésőgéppel, ami olykor többórás munkálatot igényel, viszont félóránál tovább semmiképp sem szabad védőfelszerelés nélkül a közelében tartózkodni. Vannak ennél sokkal veszélyesebb körülmények is, hiszen a légkalapács esetében már csak fél perc is elég a probléma kialakulásához. Nem véletlen, hogy a hasonló körülmények között dolgozók számára a fültok használata kötelező, elvégre senki sem szeretne óvatlanságból megsérülni.