A legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor belenéz a tükörbe és nem igazán elégedett azzal, amit éppen lát. Ebben az esetben nagyon sok lehetőség közül válogathat, de egy szimpatikus fitness app felfedezése, talán mind közül az egyik első lépés lehet. Ezt nem is lesz olyan bonyolult megtenni, csupán az okoseszközre lesz szükség hozzá. Ha jobban belegondolunk, akkor az imént említett opció megannyi módon megkönnyíti az életmódváltást. Korábban mindenképpen el kellett volna menni edzőterembe vagy személyi edzőhöz, ami sokaknak megterhelő anyagilag és még kellemetlen is. A fitness app segítségével mindez elkerülhető, sőt, még jobb eredményeket lehet elérni a használata mellett. További kiemelkedő előnye, hogy majdnem bárhol és bármikor elérhető, így pillanatok alatt kezdetét veheti az aktuális edzés. Ezen felül, természetesen az összes adatot le tudjuk követni, energiaszint, személyes információk, teljesítmény, elégetett kalória és még sorolhatnánk. A jól megválasztott fitness app nem fog csalódást okozni, csak örömteli perceket eredményez. Az edzéstervek összerakásában is jó szolgálatot tehet a mobilon elérhető program. Akár napokra vagy különféle időszakokra lebontva mutatja meg, hogy miként és milyen módon kell mozogni. Mindenkinek másfajta sport jöhet be, de itt nincs lehetetlen! A felettébb változatos palettán feltűnnek a súlyzós, saját testsúlyos, intervall, kardio, valamint az egyéb izomcsoportokat megmozgató gyakorlatok. Ennek köszönhetően, bárki ki tudja választani a hozzá passzoló feladatsorokat.
Kardio edzés otthon, modern környezetben
Ha már ilyen modern eszközök állnak a rendelkezésünkre, akkor érdemes kihasználni az előnyeit. Egy fitness applikáció segítségével a kardio edzés otthon is végezhető. Mindenki emlékszik a karantén időszakra, amikor többek között az edzőtermek is bezártak. De a mozgás mégsem állhat le, hogyha szeretnénk egészségesek maradni, ezért érdemes a kardio edzés otthon végezhető gyakorlataival megismerkedni. Talán ez nevezhető annak az időszaknak az egyik pozitív hozadékaként, hogy sokaknak sikerült elsajátítani az otthoni edzés lényegét. Elvégre nincs szükség mindig drága edzőgépekre és személyi edzőre. A barátunk az internet, ahol számos edzésprogramot találunk. Amikor pedig már gyakorlottabbakká válunk, akkor saját edzőprogramot is kialakíthatunk az alkalmazott gyakorlatok segítségével. Éppen ez az egyik legnagyobb előnye, hogyha a kardio edzés otthon történik. Az egyéni igényeink szerint változtathatjuk a gyakorlatok intenzitását és nem kell a vizslató tekintetektől sem tartanunk.
Az ellipszis gép megmozgatja az egész testet
Ha már nagyon belejöttünk a kardio edzésbe és valóban komolyan gondoljuk a dolgot, ami nem csupán múló szeszély, akkor érdemes feltérképezni, hogy milyen edzőgépeket ajánlott beszerezni otthonra. Az ellipszis gép jótékony hatása abban rejlik, hogy a segítségével átmozgathatjuk az egész testet, miközben minimális terhelést jelent az ízületekre nézve. Az ellipszis gép hatékonysága abban rejlik, hogy egyesíti a futás, a gyaloglás és a síelés közben történő mozgást. A karok, a lábak és a felső test izmai egyaránt együtt dolgoznak, amivel elérhető az egész test erősítése és formálása. Szintén fontos részét képezi a kardio edzésnek, mivel a szívet és az érrendszert is alaposan megdolgoztatja, ezáltal felfrissíti. A futógéppel ellentétben, itt nemcsak a lábizmok erősödnek, hanem a karokat és a felsőtestet is megmozgatja. A karokkal végzett toló mozgás segít erősíteni a váll-, mell- és hátizmokat.
Sétával fogyni valóban lehetséges
Talán ez a legkényelmesebb módja annak, hogyha szeretnénk megszabadulni a felesleges kilóktól, viszont nagy kitartást igényel. Először nem árt megbarátkozni a lépésszámlálóval, mert így jobban nyomon követhető, hogy hatékonyan miként lehet sétával fogyni. Érdemes napi 2000-el növelni a lépéseink számát. A 10 000 lépés megtétele az ajánlott mennyiség, de aki egész nap talpon van, az könnyen túlteljesítheti ezt. A kitűzött cél teljesítése csak akkor valósítható meg eredményesen, hogyha nem keresünk kifogásokat és napi rendszereséggel teljesítjük az elérni kívánt lépésszámot. Tévhit, hogy a tempós séta sokkal hatékonyabb lenne annál, mintha csak lazán jönnénk, mennénk. Tény, hogy 1 óra tempós sétával nagyjából 300 kalória égethető el, de ez nem valami sok. Egy kis nasival könnyen ismét bevihetjük a szervezetünkbe. Sétával fogyni tehát elég komoly kihívást jelent, ezért mindenképp ajánlott a kalóriadeficit létrejöttére fókuszálni. Több kalóriát kell égetnünk a bevitt mennyiségnél, ami elsőre talán könnyen hangzik, de aki nem sportol rendszeresen és szeret nagyokat enni, annak komoly akaraterőre lesz szüksége.