Römer gyerekülés
Römer gyerekülés

A jó hírükre valamit is adó komoly cégek elkötelezetten szolgálják a vevőik, partnereik érdekeit, mindig szem előtt tartva a megelégedettségüket. A hírek szerint, a Römer gyerekülés gyártója ezen megbízható vállalatok közé tartozik.

Amikor egyik legutóbbi fejlesztésük a német és a svéd törésteszteken mindössze kielégítő eredményt ért el, rendkívül szimpatikusan a vevők, vagyis konkrétan a termékek által védeni kívánt kicsik érdekeit szem előtt tartva, felvállalták a botlásukat.

Az eredményeket kézhez kapva, a Römer gyerekülés Xtensafix névre keresztelt típusának gyártását és értékesítését azonnal leállították és példamutató módon a már eladott darabokat visszaveszik, ellenértéküket pedig visszatérítik.

Nyilatkozatukban kihangsúlyozták, hogy bár a Römer gyerekülés megfelel a jogszabályoknak, céljuk nem csupán ezeknek az előírásoknak a teljesítése, hanem prémiumtermékek gyártójaként, a legmagasabb minőségi szint biztosítása. Ezek után a szülők biztosak lehetnek benne, hogy a forgalomban lévő termékek ennek meg is felelnek.