Forrás RTL Klub

Kétségtelen tény, hogy sokan nézhetik ezt a műsort, hiszen sok izgalmat rejt magában. Véleményünk szerint az x faktor érzelmes műsor, amiben nem csak azt láthatjuk, hogy a versenyzők boldogok, hogy ha továbbjutottak, hanem azt is, hogy szomorúak, mert az egyik versenytársuknak mennie kell. Lehet, hogy Kovács László Stone eddig szerencsésen megúszta? Ha egy rossz kritikát kapnak a mentoroktól, akkor lehet, hogy elérzékenyülnek, ahogyan azt az egyik versenyző is tette. Természetesen ez érthető, hiszen a versenyzőkön nagy a teher, mert minden héten meg kell felelniük a nézőknek, mentoroknak és maguknak is. Az x faktor versenye már nem tart sokáig, hiszen már csak öten vannak versenyben. Minden héten el kell búcsúznunk egy versenyzőtől, így nemsokára láthatjuk azt is, hogy ki lesz az az egy versenyző, aki majd mindent visz. Addig természetesen már nem kell sokat várnunk, hiszen ahogyan azt említettük, egyre kevesebb versenyző marad. Az x faktor-ból minden héten távozik egy versenyző, így egyre közelebb kerülünk a végéhez. Véleményünk szerint ez egy igazán érdekes műsor.