Habár manapság számtalan szintetikusan előállított gyógyszerészeti termék a rendelkezésünkre áll, ha bármilyen rendellenesség lépne fel az egészségi állapotunkban, azért nem szabad megfeledkezni a természetes alternatívákról sem. Hiszen sok esetben a natúr termékek is vannak ugyanolyan hatékonyak, ráadásul általuk mentesülhetünk a kémiai anyagok bevitelétől is.
Példának okáért az acerola kivonat által igen látványos eredmények érhetők el immunerősítés terén. Ugyanis az acerola az egyik leggazdagabb C-vitamin forrás, még a csipkebogyónál is kétszer többet tartalmaz ebből a nélkülözhetetlen elemből.
Ráadásul az acerola kivonat hatása a camu-camu gyümölcs erejével van fokozva, ami szintén nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, illetve a különleges mikrokörnyezetnek hála, amelyben ez a növény él, bioflavonoidokban és aminosavakban is gazdag. Továbbá a termékben hernyógomba, pecsétviaszgomba és bokrosgomba is található, amelyek bizonyítottan támogatják a szervezet működését, és védik azt a külső hatások ellen.
Tehát az acerola kivonat több szinten is képes segítséget nyújtani az immunrendszer erősítésében, ezért ajánlott mindenkinek egy próbát tenni vele. Ugyanakkor nemcsak ezen a téren érdemes a növények erejét kihasználni, hiszen a természetes hyaluronsav kapszula a bőr öregedését is képes lelassítani. A WTN hyaluronsav kapszula a gránátalma, a szőlőmag, a zöld tea, valamint szintén az acerola gyümölcs pozitív hatásait aknázza ki. Ezen összetevők által képes serkenteni a vérellátást, amivel támogatja a bőr rugalmasságának megőrzését.
Továbbá segít a káros UV-sugárzások elleni védelemben, és hozzájárul a kollagén szintézishez is. A benne található zöld tea kivonat erősíti a kollagén szerkezetét és mérsékli a bőr öregedését, valamint az acerola gyümölcs magas C-vitamin tartalma a bőr rugalmasságát adhatja vissza. Amennyiben szeretnénk, hogy a kiváló egészségi állapotunk a külsőnkön is megmutatkozzon, akkor a hyaluronsav kapszula révén újra fiatalosak lehetünk, illetve olyan puha és sima lehet a bőrünk, amilyen már évek óta nem volt.