A legfontosabb ruházati cikknek talán a cipő nevezhető, mert amellett, hogy öltöztet és melegen tart, sokban befolyásolja a járást, illetve megakadályozhatja, vagy éppen az okozója is lehet a lúdtalpnak, bokasüllyedésnek, egyéb felnőttkori láb- és gerincproblémáknak is.
Éppen ezért, a gyerekcipő készítés is egy nagy kihívás a könnyűiparnak, mivel a nagy eladási arányhoz, a megfelelő kivitelezést tetszetős külsővel kell ötvözni.
Az örök kedvenc bőr gyerekcipő modellek mellett, ma már ugyanolyan keresettek a vászon és bőrutánzat változatok is. A téli lábbeli sem fontos már, hogy bőrből készüljön, inkább az a lényeg, hogy vízhatlan legyen és a kicsik lába száraz maradjon, bármilyen latyakos időben.
Már külön iparágat képez a babáknak történő cipőgyártás is, hiszen az újszülöttek lábára is gyerekcipő kerül, hogy a hidegtől megvédjék. Igaz, hogy ezek még olyan puhatalpúak és könnyűek, hogy inkább hasonlítanak zoknira, de a szülők már itt is nagy hangsúlyt fektetnek a választásra. Amikor pedig már állni és lépegetni is kezdenek, akkor még lényegesebb, hogy mit viselnek.