Öntözőrendszer
Öntözőrendszer

Mindenki számára fontos tudni, akinek van öntözőrendszer a kertjébe és maga végzi a kert gondozását, hogy az öntözőrendszer periodikus vízkibocsájtása miatt a kert talaja jobban, hamarabb ki tud merülni a tápanyagokból, ezért annak utánpótlása javasolt. Fontos továbbá azt is tudni, hogy a tápanyagban kimerült közegben lévő növények hasonló tüneteket mutatnak, mint a vízhiányosak, azaz száradó lankadó levelek, sárguló hatások. Ilyenkor gyakran a kerttulajdonosok megnövelt vízmennyiséggel próbálják kezelni a problémát, ami ebben az esetben nagyon káros és felgyorsítja a pusztulását a növénynek.

Ilyenkor nem az öntözés, hanem a tápanyag utánpótlás a megoldás!
Nagyon fontosnak találom azt, hogy az öntözőrendszerre legyen felszerelve érzékelés, azaz esőérzékelő esetleg fagyérzékelő is. Az esőérzékelőnek két funkciója is van. Mind a kettő abból ered, hogy esőben ne öntözze a kertet, hanem blokkolja az öntözőrendszert! Egyrészt azért fontos, mert a túlöntözés káros, amit már a feljebb lévő bekezdésben taglaltam is.
A másik szempont a víztakarékosság, hiszen nedves időben minden csepp víz kárba megy, amit feleslegesen locsol ki az öntözőrendszer. A fagyérzékelő jelentősége, hogy +2C alatt blokkolja az öntözőrendszert, ezzel elkerülve az esetleges fagysokkot a kertben. Azért kijelenthető, hogy mostanában épülő öntözőrendszerek 85%-án van esőérzékelő, vagy fagyérzékelővel kombinált érzékelő.

A karbantartásokkal egyenes összefüggésben vannak az öntözőrendszerek életkora, valamint a meghibásodásaik gyakorisága. Ennek egy fontos fókuszpontja van, ami a téli karbantartás. Ilyenkor kompresszoros kifúvatással vízmentesítik az öntözőrendszert, hogy a téli mínuszokban ne fagyjon szét. A meghibásodások 50%-a vezethető vissza a téli karbantartások elmulasztására, illetve helytelen elvégzésére. Léteznek olyan öntözőrendszerek, melyek egyedi karbantartást igényelnek, amely folyamatos odafigyelést igényel. Ilyen lehet az olyan öntözőrendszer, ami homokos vízzel működik és a homokot le kell választani a vízből, aminek az eltávolítása a gyűjtőjéből rendszeres munka.
Figyeljünk ezekre a dolgokra, ha a kertünkben van működő öntözőrendszer!