Az adó 1% óriási jelentősége
Az adó 1% óriási jelentősége

A daganatos gyermekek megsegítésénél kevés nagyobb lelkű feladat létezik. A Daganatos.hu Alapítvány pontosan ezt a nemes célt tűzte ki magának és ehhez legnagyobb részben nincs is másra szüksége, mint a dolgozó magyar állampolgárok adó 1% hozzájárulásához. Megvan tehát a lehetőség, hogy Ön is jótékonykodjon és ne az állam határozza meg, hová kerüljön az a bizonyos adórész. Mindössze pár percre van szüksége, hogy kitöltse a nyilatkozatot, amit az alapítvány honlapjáról kétféle formátumban is letölthet.

Az alapítvány törekszik arra, hogy a lehető leghasznosabb módon használja fel az adó 1% részt. Elsősorban a megelőzésre és a korai felismerés lehetőségére helyezi a hangsúlyt, de nagy szerepe van az általuk kivitelezett figyelemfelkeltő kampányoknak is. Ez azért nagyon fontos, mert az emberek többsége ügyet sem vet rá, amíg nem találkozik szemtől-szembe ezzel a szörnyű betegséggel. Ebben a kérdésben nem lehetünk önzőek, hiszen a beteg gyermekek számítanak a segítő kezekre. Adakozzon adó 1% hozzájárulásával és valóban sok rászorulónak segíthet!